her summer

Szerelembe esni az élettel.

Egy nyári utazás azoknak a nőknek, akik készen állnak végre teljességgel élni, befogadni és teremteni.

A nyarat sokan a pihenés időszakának tartják és valóban, ilyenkor fontos lelassulni.

De nézz csak körül a természetben.

Most van a legnagyobb fény, a legnagyobb növekedés, a legnagyobb életerő.

A természet nem megáll ilyenkor.

Virágzik. Kiteljesedik. Ontja a bőséget.

Mi is képesek vagyunk erre, de nem erőből.

A női természetünkkel együtt pulzálva.

A HER SUMMER erről szól.

Nem arról, hogy többet csinálj, hanem arról, hogy nagyobbat tudj befogadni.

Mert csak azt tudjon megtartani, amire belül is van kapacitásod.

Mi van, ha ez a nyár mást tartogat?

Pünkösd napjait egy olyan helyen tölthettem, amely számomra évek óta egy erőforrás.

Ott ültem a természetben, figyeltem a fákat, a fényt, a csendet, megmártóztam a medencében és egyszer csak megérkezett hozzám egy érzés.

Újra szerelembe esni az élettel.

Ez azóta sem hagyott nyugodni, mert rájöttem, hogy valójában nem csak én szeretném ezt a csodát újra megélni, hanem eljött az idő ebbe beavatni téged is.

Hiszem, hogy minden benned van ahhoz, hogy lépj.

A tudás és ismeret bőven elég már.. de talán túl sokáig voltál túlélő üzemmódban.

És amikor az idegrendszer a túlélésre van hangolva, egyszerűen nem tudod befogadni azt a rengeteg szépséget, örömöt és lehetőséget, ami már most is körülvesz téged.

Pedig ott van. Csak nem férsz hozzá.

A HER SUMMER azért született, hogy ebből a beszűkültségből újra kitágulhass.

Hogy megérezd milyen biztonságban lenni.

Befogadni az élet szépségét s bőségét.

Merni nagyobbat választani.

És végre nem csak álmodni arról az életről, amely hív téged, hanem el is indulni felé.

Becoming Her ~ július 16.

Egy exkluzív női élménynap a Vértes ölelésében

A növekvő Hold időszakában találkozunk.

Abban a minőségben, amikor a természet is tágul, s közben mi is erre hangolódunk.

Nem manifesztációs trükköket tanulunk, hanem felkészítjük a testünket, az idegrendszerünket és a lelkünket arra, hogy nagyobb életet tudjunk befogadni.

Ez egy különleges élménynap.

A természet és a ceremoniális kakaó kísér.

Kapcsolódás a belső vizeinkkel a medencében. Közös tápláló vacsora. Nevetés és pihenés. Valódi beszélgetések. Tapasztalások, közösség és szintlépés, kényeztető luxus környezetben.

Olyan gyakorlatok, amelyek segítenek újra megtapasztalni a biztonságot, a megtartottságot és a bizalmat.

Mert amikor biztonságban érezzük magunkat, a testünk végre megtapasztalja, hogy szabad élni, akkor tudunk valóban kinyílni igazán.

Ez a kiinduló állapot a fenntartható női kiteljesedésre, ahol a biztonság, az öröm, a felszabadultság és a valódi inspiráció a táptalaj.

12 nőt hívok ebbe a körbe, aki úgy dönt, hogy nem akar halogatni tovább.

Her Bloom // augusztus 8-29.

21 nap a bőség és az örömből teremtés jegyében

Az Oroszlánkapu energiája minden évben arra hív, hogy kilépj abból, ami már szűk számodra.

A Becoming Her aktiváló napja elülteti a magot.

A Her Bloom folyamata pedig ezt táplálja.

21 napon keresztül együtt dolgozunk.

Napi inspirációkkal, hanganyagokkal és transzformatív gyakorlatokkal.

Három mély aktiváló masterclass során pedig ránézünk arra a három területre, amely a legtöbb nő számára ma is a kiteljesedés legnagyobb akadálya.

3 hét, 21 nap, 3 online hívás, teljes kivirágzás és kinyílás. Lépésről lépésre haladva, együtt egy megtartó online térben.

#1 A bőség befogadása

Kapcsolat a pénzzel, a hiánnyal és a bőséggel.

#2 Beleállni a saját fényedbe

Önértékelés, önbizalom és a saját érték felismerése.

#3 A teremtés mozgásba hozása

Halogatás helyett döntések.

Vágyakozás helyett valódi lépések.

De a cél nem még több tudás, hanem az, hogy mindaz, amit eddig megtanultál önmagadról, végre integrálva az életed részévé váljon.

HER SUMMER journey

A két program külön-külön is választható.

De ha úgy érzed, hogy ez az a nyár, amikor valóban szeretnél igent mondani önmagadra, akkor örömmel végigkísérni ezen az úton.

Ezért azoknak, akik a teljes HER SUMMER utat választják, ajándékba adok egy személyes Her Essence Integrációs Mentorálást.

Egy értékes egyéni alkalmat, ahol kizárólag rólad szól minden.

Együtt ránézünk arra, mi bontakozott ki benned a nyár során, mi változott, mi hív, s mi a következő önazonos lépésed.

Hogy amikor megérkezik az ősz, ne ugyanott állj, hanem már elkezdhesd learatni mindazt, amit ezen a nyáron kivirágoztattál és elkezdődjön az új teremtett valóságod…

mondj igent erre a nyárra!

Mert ezzel valójában saját magadra mondasz igent.

Annak a nőnek, aki talán már régóta tudja, hogy készen áll.

Nem tökéletes, nem minden félelmétől mentes.

Hanem egyszerűen kész arra, hogy a kifogásai helyett végre a szíve hívását kövesse.

Mert lehet, hogy már csak egy határozott döntés hiányzik.

Egy döntés amellett, hogy végre nem a túlélést választod, hanem az ÉLETet.

Igen, nagybetűvel. És talán…újra szerelembe esel vele.

Elérkezett az idő, amikor több kockázat rejlett abban, ha megmaradok bimbónak, mint ha virágot bontok. Anaïs Nin